Közös filozófiánk a pozitív, emberközpontú gondolkodásmód. Célunk az emberek szeretetteljes segítése, a harmónia és az egység megvalósítása.
Szeretnénk segítséget nyújtani a mai világban való eligazodáshoz és boldoguláshoz, a test, szellem és lélek harmóniájának megteremtéséhez, a már meglévő és folyamatosan gazdagított tudásunk birtokában.Életmódközpontunk elnevezésekor, mint mindenben, itt is a harmóniát kerestük. A mérleg két serpenyője akkor van egyensúlyban, harmóniában, ha mindkét oldalon ugyanannyi súly van. Az emberi szervezet hét fő csakráját (energiaközpontját) vizsgálva a szellemi és fizikai központok közötti egyensúlyt a szívcsakra, azaz Anahata hozza létre.
Engedjék meg, hogy Sri Chinmoy, indiai születésű spirituális mester, a huszadik század első globális emberének szavait idézzük, amikor szeretnénk bemutatni a csodálatos lehetőségekkel teli szívközpontot, központunk "névadóját":
"A szívközpont hatalma hihetetlen. Az a kereső, aki uralja az anahata központot, szabadon hozzáfér mind a látható, mind pedig a láthatatlan világokhoz. Az anahata központban az egység legmélyebb gyönyörét élvezhetjük, tiszta örömünk lehet. Bárki ránézhet egy virágra, és örömet nyerhet belőle, de nem élvezhetjük mindannyian az örömnek azt az intenzitását, amit a virág képvisel. Ha valaki megnyitja a szívközpontját és ránéz egy virágra, azonnal övé lesz mindaz az öröm és mindaz a szépség, amivel a virág rendelkezik. Ha a kereső ránéz a hatalmas óceánra, a szívében mindenképp érezni fogja a hatalmas óceánt. Ránéz a tágas égboltra, és belép az égbe, az égbolttá válik. Bármi tágasat, istenit, kifinomultat lát, azt azonnal teljesen a sajátjának érzi, és azzá a dologgá válik. Nincs tátongó szakadék aközött, amit lát, és aközött, ami. Egyszerűen a tudatában azzá válik, amit lát. A szíve egy isteni szív, amely megtestesíti az Egyetemes Tudatot. A spirituális szív nem az a szív, ami a fizikai testünkben található. A spirituális szív nagyobb a legnagyobbnál. Nagyobb, mint maga az Egyetemes Tudat. Mindig azt mondjuk, hogy semmi sem lehet feljebbvaló az Egyetemes Tudatnál, de ez tévedés. A spirituális szív magába foglalja az Egyetemes Tudatot. Ez a központ nagyon biztonságos, amikor arra használjuk, hogy a tágassággal, a természet szépségével azonosuljunk."
További érdekesség, hogy az anahata szóhoz van egy igen hasonló sumér eredetű szó, az "Anahita". A szó azt a női princípiumot jelenti, melyet valamennyi ősi nép szentnek tartott, az élet adását és védését, a bőséget, termékenységet, egészséget, szeretetet, gondviselést és magát a szépséget, amelyet minden nyelv nőnemű szóként használ. A magyar Nagyboldogasszony, a legmagasabb női minőség, ugyanezen szó leírására szolgál, és nem volt nép, amelynél ennek az Istennőnek tiszteletére több gondot fordítottak volna, mint a magyar.
Mi is szeretnénk, ha minden hozzánk forduló hozzáférhetne a látható és láthatatlan világokhoz, megtalálná a fizikai és szellemi lét közötti egyensúlyt. Meg szeretnénk mutatni a boldogsághoz, boldoguláshoz vezető, járható utat és a pozitív gondolkodás csodálatos, természetfeletti erejét.
Biztos kezet kívánunk nyújtani a válságos helyzetben lévőknek, azoknak, akik nem látnak kiutat, vagy éppen nem tudnak döntéseket hozni. De azokat is szeretettel látjuk, akik csak szeretnének a hétköznapokból egy kicsit kikapcsolódni, vagy vágyódnak a törődésre, az emberi közelségre.
Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné harmóniában lenni önmagával és a világgal!
vissza