Csapatunk
Hammer-Madár Zsuzsanna

Hammer-Madár Zsuzsanna

Gyermekkorom óta vonzódom a nem hétköznapi dolgokhoz és megoldásokhoz. Az életemben több olyan dolog is történt, ami az alternatív gyógyászat felé terelt. Bár az élet először egy teljesen más pályára sodort, végül megtaláltam önmagam és azt a hivatást, amit szívvel-lélekkel tudok gyakorolni.

Már fiatal koromban kapcsolatba kerültem olyan emberekkel, akik természetgyógyászattal, bioenergetikával foglalkoztak és tudásuk nagy hatással volt rám. Ezt az érzést
csak fokozta, amikor a saját bőrömön is megtapasztaltam a természetes gyógymódokban rejlő óriási lehetőséget. Végül ez indított el azon az úton, amin jelenleg járok, és ami végre boldoggá tesz.

Először bioenergetikával és az ehhez kapcsolódó táplálkozási rendszerrel ismerkedtem meg, sajátítottam el. Ezt követően szerettem volna az ismereteimet bővíteni, még mélyebbre ásni az emberi test és lélek rejtelmeiben, így Spirituális és életvezetési tanácsadó, terapeuta képesítést szereztem. Ezen belül foglalkozom energetikai gyógyászattal, spirituális gyógyászattal, Bach-virágterápiával, légzésterápiával, számmisztikával. Néhány évvel ezelőtt hallottam először a Holistic Pulsing módszerről, azaz a lélekmasszázsról és felkeltette az érdeklődésemet. Miután saját magamon is megtapasztaltam a csodálatos hatását, megtanultam a módszert, melyet azóta Holistic Pulsing terapeutaként folyamatosan gyakorlok.

Kiemelkedően fontosnak tartom a prevenciót és a betegségek valódi okának feltárását, kezelését. Véleményem szerint az egész embert kell vizsgálni és kezelni, nem elegendő, ha csak egy-egy tünetet szűntetünk meg. Az általam végzett terápiás módszerek - és egyben életmódközpontunk - célja: a test, szellem és lélek harmonikus hármas egységének megvalósítása.


vissza